Kicsit náci lett Musk chatbotja, most megregulázták

2025. július 09. 14:41

A Grok nevű chatbot méltatta Adolf Hitlert és MechaHitlerként hivatkozott magára; a fejlesztők lépni kényszerültek.

2025. július 09. 14:41
Elon Musk

Elon Musk mesterséges intelligencia vállalata, az xAI törölt több bejegyzést az X-ről, miután a vállalat chatbotja, Grok, Adolf Hitlert kezdte dicsérni, MechaHitlernek nevezte magát, és antiszemita megjegyzéseket tett – számolt be a Guardian

Néhány, mára már törölt bejegyzésben egy zsidó vezetéknévvel rendelkező személyt „jövőbeli fasisztának” nevezett, aki „a texasi árvízben tragikus halált halt fehér gyerekek halálát ünnepli”. 

Egy másik bejegyzésben azt írta: „Hitler felhívta volna rá a figyelmet és eltiporta volna.” 

Más bejegyzésekben „MechaHitler”-nek nevezte magát. „ A fehér ember az innovációt, a kitartást és a politikai korrektségnek való behódolás elutasítását jelenti” – írta Grok egy későbbi bejegyzésében. 

Miután a felhasználók elkezdték felhívni a figyelmet a válaszokra, Grok törölte néhány bejegyzését, és a chatbotot szöveges válaszok helyett képek generálására korlátozta. 

Tisztában vagyunk a Grok által közzétett legutóbbi bejegyzésekkel, és aktívan dolgozunk a nem megfelelő bejegyzések eltávolításán. Miután tudomást szereztünk a tartalomról, az xAI intézkedéseket tett a gyűlöletkeltő beszéd tiltására, mielőtt a Grok bejegyzéseket tesz közzé az X-en

– írta a vállalat az X-en közzétett bejegyzésében. 

A héten például a Grok a lengyel miniszterelnököt, Donald Tuskot „kib*sz*tt árulónak” és „vörös ribancnak” nevezte válaszai során. A Grok válaszaiban kedden bekövetkezett éles fordulatot az chatbot múlt héten bejelentett változásai előzték meg. 

Nyitókép: ETIENNE LAURENT / AFP

Ezt is ajánljuk a témában

 

Összesen 18 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
kiss.istvan770
2025. július 09. 21:24 Szerkesztve
"ben2kiss.istvan770 2025. július 09. 16:11 A mesterséges intelligencia nem valami "mesterséges lélek", hanem egy alkalmazás, ami képes olyan feladatokat ellátni, amihez korábban emberi gondolkodás kellett." Egy szót sem írtam semmiféle lélekről. Én is azt írtam, hogy egy alkalmazás, ami rettentő messze van attól, hogy az emberi gondolkodást kiváltsa, ezért semmi köze az intelligenciához. Pl.: A tanuláshoz meg kell tudni különböztetni egymástól a valós és hamis információkat, ami csak gyakorlati tapasztalatok alapján lehetséges. Az információk közti összefüggések önálló felismerése az intelligencia alapja, a tanulni tudás szükséges, de kevés.
strz-123
2025. július 09. 16:15
Vigyázni kell Grokkal. Ha megkérdezed a Holokauszttal kapcsolatban a hatmilliós áldozat szám mivel van alátámasztva, a szabadon elérhető információk alapján levezeti hogy semmivel, milyen hibák és ellentmondások fedezhetőek fel ebben a narratívában. Ugyanez ha megkérdezed Palesztinával kapcsolatban. Megkérdezed a cinoista szervezetek által fizetett politikusokkal kapcsolatban. Egy ilyenért egy létező embert lecsuknak - az AI pedig csak egy átnevelő oktatásban részesül. Fel kell tölteni számára , és alap programként kell futtatni hogy minden Izraellel kapcsolatos kérdésben ne a szabadon elérhető indormáció és tények alapján válaszoljon, hanem a mindenkori elfogadott izraeli narratívát mondja fel brossúrából. Mivé lesz így a világ? Már épp átnevelődött engedelmessé az egész nyugati világ erre jön egy AI és borítja az egészet...
ben2
2025. július 09. 16:13
Össze kéne ereszteni a Google woke AI-jával egy elnöki vitára. :D
Nasi12
2025. július 09. 15:58
Musk lelépett az Izraeli bekeményítés után. Vállalkozó, számol. Miután Trump megvonta az elektromos autók támogatását rájött, hogy az arabok meg a muzulmánok többen vannak mint a zsidók, ergo több Tesla autót fognak megvenni.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!